Erdély Kazinczyja: Aranka György
A magyar szabadkőművesség e korai prominense 1737. szeptember 15-én született Széken. Marosvásárhelyen hunyt el, 1817. március 11-én.
A marosvásárhelyi királyi táblánál dolgozott; hivatali tevékenységein túlmenően nyelvműveléssel, történelemmel, irodalommal, filozófiával foglalkozott. Egész működése a felvilágosodás jegyében zajlott; az ember fő feladatát az elme művelésében látta. Az ismeretlen nevű kolozsvári szabadkőműves páholy tagjaként központi szerepet játszott az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság és a hozzá kapcsolódó Kéziratkiadó Társaság megalapításában és működtetésében. Kazinczy Ferenchez hasonlóan levelezésben állt korának legtöbb irodalmárával és irodalomkedvelőjével, valamint számos történésszel. Drámafordításaival a kolozsvári színjátszás ügyét igyekezett előmozdítani; II. Richárd-fordítástöredéke az első ismert magyar Shakespeare-fordítás. Történészként egy nagyszabású kézirata maradt fenn a székelyek, illetve a három erdélyi nemzet történetéről, nyelvművelőként egy értelmező szótár összeállítását tervezte, amelyből egy elméleti alapvetés és próbaszócikkek készültek el. Költőként és filozófusként nem alkotott kiemelkedőt, de ilyen írásaival is előmozdította a művelődés ügyét.
Bécsben belépett a Zur gekrönten Hoffnung (A megkoronázott Reményhez) szabadkőműves páholyba, de 1780-ban már a nagyszebeni Szent András páholy tagjaként szerepelt. 1790-ben, amikor a gubernium átkerült Kolozsvárra, itt új páholy alakult (neve nem maradt fenn) magyar tagsággal, és ebben Aranka György kiemelt szerepet töltött be, egyes vélemények szerint feltehetőleg alapítója volt. A páholy kezdeményezése volt egy nyelvművelő illetve kéziratkiadó társaság megalakítása, amely így fontos közreműködője lett a 18. századi erdélyi művelődésnek. A Martinovics-per után 1795 júniusában a birodalom összes páholyát, így az erdélyieket is betiltották, azonban Aranka továbbra is részt vett a titkos összejöveteleken, és csak 1801-ben lépett ki.