Ősi értékeink

Mottó:

"Nem az a fontos, hogy hová jutunk, hanem hogy milyen emberré válunk az úton." – Szabadkőműves bölcsesség

Az emberiség történelme során számtalan eszme, rendszer és ideológia született és tűnt el, de vannak értékek, amelyek időtállóságuk révén túléltek minden változást. A szabadkőművesség, mint az emberi fejlődést és erkölcsi nemesedést célul kitűző mozgalom ezekre az örök értékekre építi tanításait és közösségi életét. Ezen értékek nem csupán elméleti fogalmak, hanem élő gyakorlatok, amelyek a páholyok falain belül és kívül is irányt mutatnak.

A középkori kőművescéhek első ismert, írásba foglalt, irányt mutató intelmei az 1390. és 1445. között keletkezett Regius költeményben lettek megfogalmazva. A céhek ezt a 15 cikkelyből álló szöveget afféle alkotmányként kezelték, amit minden új inas felvételénél felolvastak. Az időmértékes verses forma segített, hogy a sokszor írástudatlan inasok emlékezetébe bevésődjenek a közösség szabályai. Az 1723-as andersoni alkotmány is a Regius költemény intelmeire épült, ezért Anderson alkotmányát és a Regius költeményt együtt nevezzük Ősi kötelmeknek.

A szabadkőművesség ősi kötelmei és értékei nem csupán eszmei irányelvek, hanem történelmi hagyományokon nyugvó erkölcsi parancsok. Nemcsak a páholyok működését szabályozzák, hanem az egyén belső útját is kijelölik.

Az egyik alapvető tétel szerint a szabadkőművesnek "kötelessége engedelmeskedni az erkölcs törvényeinek, és ha képes rá, vallásosnak kell lennie, a saját meggyőződése szerint." Ez az elv összhangban áll az istenhit értékével, amely nem dogmatikus, hanem spirituális irányultságot jelent. A transzcendens világ tisztelete, a VENÉM fogalma az emberi élet magasabb rendű céljaira utal.

A következő érték az emberi méltóság tisztelete. A szabadkőműves nem kérdezi, hogy ki milyen vallású, nemzetiségű vagy társadalmi helyzetű – minden testvér egyenlő, mert az emberi lélek méltósága nem mérhető külső jegyekkel. Ez az elv az alapja annak a testvériségnek, amely a páholyokban uralkodik, és amely példát kíván mutatni a külvilág számára is.

Aztán az igazság keresése. A szabadkőműves nem fogad el dogmákat, hanem kérdez, kutat, tanul. Az igazság nem egyetlen pillanatban tárul fel, hanem egy életen át tartó belső munka eredménye. A páholyban végzett szimbolikus munka – a kő faragása – ennek a belső fejlődésnek a jelképe. Az igazság keresése nemcsak intellektuális, hanem erkölcsi vállalás is: az őszinteség, a hitelesség és a belső integritás gyakorlása.

Rendkívül fontos érték a nevünkbe foglalt szabadság. Nem pusztán politikai értelemben, hanem a gondolat, a lelkiismeret és az önkifejezés szabadságára gondolva is. A szabadkőműves szabad ember, aki nem hajlik meg a félelem vagy a kényszer előtt, hanem belső meggyőződése szerint cselekszik. Ez a szabadság azonban nem öncélú, hanem felelősséggel párosul: a szabadság csak akkor nem válik káosszá, ha az egyén képes önmagát korlátozni a közjó érdekében.

Örök értékünk a testvériség, amely nem csupán barátságot jelent, hanem mélyebb, spirituális kapcsolatot. A testvériség azt jelenti, hogy a másik ember szenvedése, öröme, küzdelme a miénk is. A páholyban a testvérek egymás támaszai, tanítói és tanítványai egyszerre. Ez a közösségi szellem az, ami a szabadkőművességet élővé és hatékonnyá teszi.

A szabadkőműves nemcsak saját fejlődéséért felelős, hanem a közösségért is, amelyben él. A társadalmi felelősségvállalás egyik legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása a karitatív tevékenység: a rászorulók segítése, az elesettek támogatása, az emberi méltóság védelme. Az "Ősi kötelmek" szerint a szabadkőművesnek jó polgárnak kell lennie, hűségesnek a hazájához, és nem szabad részt vennie rendbontó cselekedetekben – ez az elv a közjó szolgálatának erkölcsi alapját képezi.

A világ jobbítása nemcsak külső cselekvés, hanem belső munka is. A szabadkőműves hisz az önismeret és az önépítés erejében. Aki önmagát képes megismerni, irányítani és fejleszteni, az képes másokat is felemelni. Az "Ősi kötelmek" kiemelik, hogy a szabadkőművesnek törekednie kell a tudásra, a bölcsességre és a jellem nemesítésére. A belső munka – a jellem csiszolása, a szenvedélyek kordában tartása, a bölcsesség keresése – a világ jobbításának egyik legmélyebb formája.

Végül, de nem utolsósorban, az emberi fejlődésbe vetett hit az, ami összefogja az előző értékeket. A szabadkőműves hisz abban, hogy az ember képes jobbá válni – nem tökéletessé, hanem tudatosabbá, erkölcsösebbé, bölcsebbé. Ez a hit nem naivitás, hanem tapasztalatból fakadó meggyőződés. A páholyban végzett munka célja nem más, mint az egyén és a társadalom emelése.

A szabadkőműves életút nem cél, hanem folyamat. Az ősi értékek nem kőbe vésett szabályok, hanem élő iránytűk, amelyek segítenek eligazodni a világ változó térképén. A páholy csendjében, a szimbólumok nyelvén, a testvéri láncban újra és újra megerősítést nyer: az ember képes a fény felé haladni. És bár az út néha meredek, a belső világosság sosem hagy el minket, ha hűek maradunk az értékekhez, amelyek nem múlnak el az idővel.

(Szerző: Athelstan)